Drága!
Arra gondoltam írok. Neked és magamnak. Hogy érts és értsem magam. Így közel vagy a szótlan, érintés és találkozás nélküli távolban.
Aggódtam, de ismételten meg kellett értenem, hogy nincs miért, hiszen
Bármilyen megmérettetés megoldása mindig azzal kezdődik, hogy elfogadom azt az állapotot, amiben vagyok.
Ez pedig eszembe juttatta azt, hogy
Akik összetartoznak, azoknak a sors mindig talál egy újabb alkalmat a találkozásra.
A mai nap képes voltam nemcsak tudni, hanem elfogadni is, hogy különböző fázisokban tartunk. Ugyan mindketten az életünket építgetjük és rakjuk éppen helyre, de mégis máshol tartunk. Valahol mindkettőnknek időre van szüksége. A jótékony és mindent megoldó időre. És képes voltam azt is megérteni, hogy az eddigiekkel ezt az időt akartam sürgetni, amit nem lehet.
Gyakorlatilag kezdtem lemodellezni az elköltözésem utáni Tamást, akinek ugyan jeleztem, hogy időre van szükségem a tisztánlátáshoz és hogy tudjam pontosan mit is akarok, de képtelen volt ezt megadni nekem a benne lévő bizonytalanság és félelmek miatt. Így közvetettem ez is hozzájárult a rossz irányhoz :( Örülök, hogy ezt sikerült megértenem a közreműködéseddel! Köszönöm!
Tudom és elfogadom, hogy félsz és minden létező eszközzel véded magad egy újabb csalódástól. Ezért nem hibáztatlak! Ettől még természetesen fáj!
A félelmeket félre téve őszintén és nyíltan írom eme leveleket Hozzád. Minden nap egy újabbat, az aznapi felismerésekről és arról mit gondolok, ki vagyok.
Most elbúcsúzom. Holnap visszatérek!
Szép álmokat szerelmem!
Utolsó kommentek